chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

HELYI RONCSAUTÓPROGRAM: EGYELŐRE A TÜRELEM A LEGFONTOSABB!

Roncs2

Nemsokára a csíkszeredaiak is bekapcsolódhatnak a helyi roncsautóprogramba. A hangsúly azon van, hogy: nemsokára! De most még nem! A használt autóért járó támogatás utalásáig vezető út ugyanis némi bürokráciával van kikövezve. Addig is az érintettek készülhetnek: 15 évesnél idősebb autójukat „lecserélhetik” 3000 lejre, ha eleget tesznek a feltételeknek. Lássuk a folyamat mikéntjét! 

 

Hosszas előkészítés után a Környezetvédelmi Alap (Administrația Fondului pentru Mediu – AFM) közzétette a helyi roncsautóprogram pályázati útmutatóját, és Csíkszereda Önkormányzata bejelentkezett a támogatásért. A lakosságarány alapján városunk legfeljebb 500 használt autó forgalomból való törlését serkentheti 3000 lejes támogatással: 600 lejt a város a saját költségvetéséből biztosít, 2400 lejt pedig az AFM.

Beszéljünk kicsit az alaphelyzetről, és kezdjük rögtön a megnevezéssel: a helyi roncsautó (rabla local) tulajdonképpen csak „népies” megnevezés! A kezdeményezés valójában a 15 éves vagy annál régebbi, Euro3-as vagy annál szennyezőbb kategóriába tartozó használt autók (személygépkocsi, haszonjármű, kisbusz) törlésére irányul. A támogatási program meghirdetését követően első lépésben a helyi önkormányzatoknak kellett jelentkezniük. Csíkszereda Önkormányzata ezt elsők között megtette (23. helyen vagyunk a 430 pályázót meghaladó listán), és lapzártánkkor az elbírálási időszakban tartunk. Minden bizonnyal elfogadják a csíkszeredai pályázatot, és ezt követően létrejön a delegálási szerződés a Környezetvédelmi Alap és Csíkszereda között.

A lakosság csak ezt követően kapcsolódik be a folyamatba: a magánszemélyeknek regisztrálniuk kell a majdani online platformon, amely a www.afm.ro oldalon lesz elérhető.  (Jogi személyek nem kedvezményezettjei a helyi roncsautóprogramnak.) A bejelentkezés csak akkor történhet meg, ha az adott önkormányzat valóban részese a programnak, azaz a leadott pályázatát elfogadták.

A polgármesteri hivatal ezután köthet szerződést csakis azokkal a személyekkel, akiknek a neve szerepel az AFM listáján.

Ezt követi az iratcsomó összeállítása. A kérelmezőknek a helyi polgármesteri hivatalnál kell iktatniuk a dossziét, ennek azonban számos előfeltétele van:

  • a magánszemélynek helyi lakcímmel kell rendelkeznie;
  • az illető járműnek legkevesebb öt éve a kérelmező tulajdonában kell lennie, és a helyi önkormányzatnál be kell legyen jelentve (kivételt képeznek a jogi úton tulajdonba került járművek – pl. válási vagy hagyatéki tárgyalás után);
  • a kérelmezőnek nincsenek köztartozásai;
  • az illető járművel nem pályázott egyéb, hasonló támogatásokra (például az országos roncsautóprogramban);
  • a kérelmező nincs elítélve környezet és természet elleni bűncselekmény miatt;
  • vállalja a szóban forgó jármű forgalomból és közpénzügyi rendszerből való törlését is;
  • vállalja, hogy a következő három évben nem vásárol Euro5-ös vagy annál szennyezőbb kategóriájú járművet;
  • társtulajdonossal rendelkező autó esetében szükséges a többi tulajdonos írásos beleegyezése is;
  • a járműből nem hiányozhat a motor, a vezérlés, a futómű, a karosszéria, a sasszé, az autóelektromossági felszerelések és a katalizátor sem (ha ezek eredetileg bele voltak építve a járműbe).

Egy-egy kérelmező több autóval is pályázhat, de a pályázati iratcsomóját csak egyszer nyújthatja be az összes érintett járműre vonatkozóan.

A 3000 lejes támogatást a kérelmező akkor kapja meg, ha bizonyítja a használt autó törlését a közpénzügyi nyilvántartásból, illetve igazolja, hogy a járművet átadta egy szakengedéllyel rendelkező begyűjtőnek.

 

A program kifutási ideje több hónap, és jelenleg még korai a magánszemélyek csatlakozása! Kérjük az érintetteket, hogy kövessék a városháza honapját (www.szereda.ro) és a Csíkszereda Városháza Facebook-oldalt. Itt kaphatnak naprakész információkat a témában a legfrissebb fejleményekről.

Roncs2