MIKULÁS-VÁRÓ, KORCSOLYAPÁLYA, BETLEHEMES – A TÉLI ÜNNEPKÖR FÉNYPONTJAI
Az adventi ünnepkör két legizgalmasabb eseményének helyszíne lesz csütörtök délután a csíkszeredai Szabadság tér. Ide várjuk december 5-én 17 órára a város apraját és nagyját, hogy a kolozsvári Karaván együttes dalaival hívogassuk a Mikulást. A fehér szakállú távozása után pedig birtokba vehetjük a szabadtéri korcsolyapályát is, amelynek közepét a Szent Családot ábrázoló kompozíció díszíti.
A betlehemes mellett számolt be ma sajtótájékoztató keretében Korodi Attila polgármester és Sógor Enikő alpolgármester a hét eseményeiről, újdonságairól. A polgármester rámutatott: „mára már természetes, hogy a Szabadság téren korcsolyázni lehet, ezt igyekszünk évről évre javítani, barátságosabbá tenni, és ráirányítani a figyelmet az ünnepkör lényegére: Jézus születésére.” Ezt a célt szolgálja az „O” betűt formázó pálya közepét díszítő betlehemes.
„801 éve készült el az első betlehemi jászol, Assisi Szent Ferenc kezdeményezésére. Csíkszeredában is már rég kerestük a betlehemállítás megfelelő helyszínét. Az idei korcsolyapálya formája pedig optimális volt ebből a szempontból” – mutatott rá Sógor Enikő alpolgármester. Mint mondta, a Nagy István Művészeti Középiskolát és a Csíkszeredai Kézművesek Egyesületét kérték fel a kompozíció elkészítésére. A viszonylag rövid alkotófolyamatban Sólyom Zsuzsanna festészettanár, Székely Ágnes és Sebestyén Róbert szobrászattanárok, illetve az iskola két szobrászat szakos diákja, Antal Levente és Grancsa Dávid vett részt. Természetes anyagokból dolgoztak: az alakok szerkezete cserép alá való lécekből készült, szalmából mintázták meg, kötegelték, csavarokkal rögzítették. A maszkok levegőre száradó gyurmából készültek, majd drapériákkal borították. A szintén léc-szerkezetű bárányokat mosatlan gyapjúval fedték be. Nagyon hatékony és gördülékeny volt az együttműködés Burista Csillával, a városi kertészet vezetőjével és munkatársaival, akik az istállót és a jászlat készítették. Köszönet mindenkinek az önzetlen munkáért!
A kicsik számára a hét legizgalmasabb eseménye a városi Mikulás érkezése lesz. A Karaván együttes ünnepi hangulatú koncertjével készülünk az eseményre. A mesés történettel összekötött dalsorozatban felcsendülnek majd saját szövegű karácsonyi dalok és megzenésített téli hangulatú versek – számolt be Sógor Enikő alpolgármester, hozzátéve, hogy az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki fiókjának köszönhetően Sürgi és Fergi, az ünnepi fényekben pompázó két mese-mentőautó is a helyszínre érkezik, fedélzetükön a Mikulással és mentős segítőivel.
A Mikulás-váró ünnepség után tartják a korcsolyapálya megnyitóját, amelyen közreműködnek a VSK Csíkszereda kis korcsolyázói. A korcsolyapályát ebben az évben is a Csíki Sportcentrum működteti. Hétköznapokon a délelőtti órákban az iskolás csoportoknak biztosítunk ingyenes korcsolyázási lehetőséget, közkorcsolyázásra pedig 16.00–17.30, 18.00–20.00 közötti időintervallumokban van lehetőség. Hétvégén 10-től 20 óráig tart nyitva a pálya, másfél óránként pedig egy-egy 30 perces jégkarbantartás történik. A belépőjegyek ára: gyermekeknek 10 lej, felnőtteknek 15 lej, míg nagycsaládos kártyával 7 lejért váltható belépőjegy. Korcsolyabérlésre is van lehetőség 15 lejért.
Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a kedvére való programot, és az adventi időszak eseményei hozzájárulnak az ünnepre hangolódáshoz. Használják ki a lehetőségeket, élvezzék a közös élményeket, és legyenek részesei Csíkszereda közösségi ünnepi hangulatának!