Határozatok
1-es számú határozat (6 January, 2006)
Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzati Testülete, a 2006 január 6–i rendkívüli havi ülésén;
Figyelembe véve a város polgármestere által a 40. szakasz (4) bekezdése értelmében kiadott önkormányzati ülés-meghívóját a 2006. évi költségvetés jóváhagyására;
A 2006. évi állami 2005/379 sz. költségvetési törvény, valamint a helyi közpénzügyekre vonatkozó 2004/108 sz. törvény által módosított és jóváhagyott 2003/45 sz. sürgősségi kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően;
A határozattervezet a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó 2003/52 sz. törvény 6. szakasza (1) és (2) bekezdései értelmében a Polgármesteri Hivatal helyiségében 30 napi kifüggesztés révén köztudomásra hozatott;
Az utólag módosított és kiegészített 2001/215 sz. helyi közigazgatási törvény 38. szakasza (2) bekezdése d) pontjában, a 68. szakasz e) pontjának és a 46. szakasz (3) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján
1. szakasz A jelen határozat tárgyát a Csíkszereda Megyei Jogú Város 2006. évi helyi költségvetési bevételei volumenének azok fejezetenkénti szerkezetének és a kiadásoknak a rendeltetésenkénti megállapítása képezi.
2. szakasz (1) A 2006. évi költségvetés szintézisét a bevételi oldalnál fejezetekre és alfejezetekre bontva, a kiadásoknál pedig részekre, fejezetekre és alfejezetekre bontva – esetenként – a jelen határozat szerves részét képező 1. sz. melléklet tartalmazza.
(2) A 2006. évi költségvetés 44,357 millió RON-ban állapítja meg a bevételi oldalon, 44,357 millió RON-ban a kiadási oldalon.
3. szakasz Az adók, illetékek, átutalások és a 2006. évi költségvetés bármely más természetű és eredetű bevételeinek a begyűjtése a hatályos törvényes rendelkezéseknek és a jelen határozat rendelkezéseinek megfelelően történik.
4. szakasz A 2006. évi költségvetés bevételeinek az összege 44,357 millió RON, az alábbi összetételben:
– millió RON –
Összbevételek, amelyből: 44,357
I. Folyó bevételek, amelyből: 44,307
a) adóűgyi bevételek, amelyből: 42,216
b) jövedelem-, profit-, befektetett tőke utáni adó 12,433
c) tulajdon után járó adók és illetékek 7,046
d) javakra és szolgáltatásokra kirótt adók és illetékek 22,401
e) más fiskális jellegû adók és illetékek 0,336
f) nem adóügyi bevételek 2,091
II. Beruházott tőke jövedelmei 0,050
5. szakasz A 2006. évi helyi költségvetés kiadásainak összege 44,357 millió RON, amely az alábbiak szerint oszlik:
– millió RON –
Összkiadás, amelyből: 44,357
I. Folyó költségek, amelyből: 38,989
a) bérköltségek 21,147
b) javak és szolgáltatások 8,919
c) szubvenciók/támogatások 3,750
d) átutalások 2,887
e) tartalékalapok 1,500
f) szociális gondozás 0,706
g) más kiadások 0,080
II. Beruházási költségek 5,368
6. szakasz A 2006. évi költségvetésben előirányozott személyzeti/bérezési kiadások nyomonkövetése érdekében a helyi költségvetésből finanszírozott közintézmények hitelutalványozói és igazgatói kötelesek:
- a jelen határozat elfogadása időpontjától számított 30 napon belül a Polgármesteri Hivatal gazdasági igazgatójának benyújtani a személyzeti költségek havonkénti elosztására vonatkozó kimutatást, szem előtt tartva a tevékenységnek a szigorú értelemben vett hatáskörök szerinti lefolytatásához szükséges feltételek biztosítását az év végéig;
- biztosítani, hogy az év elejétől felhalmozódott személyzeti jellegű kiadásoknak megfelelő bérezési jogok és pénztári kifizetések ne lépjék túl az a) pontban megjelölt, az illető időszakra kiutalt összegeket;
- legkésőbb a hónap 3. napjáig a fő hitelutalványozó elé terjeszteni a fizetési jegyzékeket véleményezés végett;
- havonta jelenteni a személyzeti kiadásokra vonatkozó pénztári kifizetéseket, a jelen határozat elfogadásától számított 30 napon belül a polgármester rendeletében megállapított dátumok és szerkezet betartásával.
7. szakasz (1) Az általános közszolgálatok költségeit 4,530 millió RON-ban állapítja meg.
(2) A 2006-ban a helyi költségvetésből a közhatóságok számára és a helyi költségvetésből finanszírozott külföldi tevékenységekre előirányozott összeg 2,900 millió RON, melyből 1.809 ezer RON személyzeti költség, 1.031 ezer RON anyagi és szolgáltatási költség és 60 ezer RON beruházási költség.
(3) A 2006. évi költségvetésből finanszírozott más általános közszolgálatok kiadásainak az összege 1,630 millió RON, melyből 1,5 millió RON a helyi közigazgatási hatóság rendelkezésére álló költségvetési tartalékalap címén, 100 ezer RON a lakossági nyilvántartás informatizálására és 30 ezer RON más általános közszolgálatok számára.
8. szakasz (1) A helyi közigazgatási hatóság rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból az alábbi tevékenységek nyernek támogatást:
- 450 ezer RON-t a helyi költségvetésből az oktatási intézmények infrastruktúrája, javítása és fejlesztésére;
- 100 ezer RON-t a helyi költségvetésből a közintézmények fûtésrendszere hatékonyságának növelésére;
- a 950 ezer RON összeget kitevő különbözet rendeltetése a költségvetési év folyamán adódó sűrgös és előre nem látható költségek fedezésére, beleértve egyes természeti csapások kihatásainak az elhárítását célzó sürgős akciókat és a károsult személyek segélyezését.
(2) Az előző bekezdés a) pontjában meghatározott összeg oktatási egységeknek történő elosztása projektek alapján történik.
(3) A támogatásban részesített projektek benyújtásának határidejét, a benyújtás helyét, a választhatósági és elbírálási kritériumokat, valamint a közzététel módozatát a polgármester rendeletileg állapítja meg az Önkormányzat Tudományos tevékenység, oktatás, művelődés és testvérváros-kapcsolatok szakbizottságának a javaslata alapján.
9. szakasz A védelmi, közrendfenntartási és állambiztonsági költségek megállapított összege 70 ezer RON anyagi és szolgáltatási kiadások címén, melyből 30 ezer RON a megyei hadkiegészítő központ finanszírozására a törvénynek megfelelően és 40 ezer RON a polgárvédelem és tűzvédelem számára.
10. szakasz (1) A 2006. évi költségvetésből támogatott szociális-kulturális költségek megállapított összege 26,612 millió RON.
(2) A szociális-kulturális költségek fejezetenkénti megoszlása: 21,175 millió RON az oktatásügynek, 77 ezer RON az egészségügy-, 3,660 millió RON a művelődési, szabadidős tevékenységek, egyházak- és 1,700 millió RON társadalombiztosítási és szociális gondozási tevékenységek támogatására.
(3) Az oktatásügyi költségek címenkénti megoszlása: 17,948 millió RON személyzeti költségek, 2,680 millió RON anyagi és szolgáltatási kiadások, 187 ezer RON átutalások, 80 ezer RON egyéb kiadások és 280 ezer RON beruházási költségek
(4) Az anyagi és szolgáltatási kiadások fejezetben előirányzott összegből 50 ezer RON-t a tanszemélyzetek vasúti utazási költségeinek támogatására különíti el a tanszemélyzet statútumára vonatkozó 1997/128 sz. törvény 107. szakasza (4) bekezdésének megfelelően. Ezen összeg oktatási egységekre való felosztása a tanszemélyzet létszámának arányában történik.
(5) Az oktatási egységek ügykezelésében lévő étkezdék és bentlakások támogatásaira havonta – a tanév időszakára és az oktatási tevékenység arányában – a fentiek szolgáltatásaiban részesülő minden tanuló után átutalás formájában 35 RON-t irányoz elő.
(6) Abban az esetben, ha az oktatási intézményeknek az előbbi bekezdésnek megfelelően átutalt összegek nem fedezik az elszállásolás és étkeztetés tényleges kiadásai és a tanulók által fizetett díjszabások közötti különbséget, a fennmaradó részt kimondottan az illető tanulók iskolája saját jövedelméből fedezi.
(7) A csíkszeredai tanintézetekben azon tanulói esetében amelyek lakhelye közigazgatási egységekben van a helységek közti szállítási-, utazási jegyek és bérletek elszámolását kimondottan az illető iskolák saját jövedelmeiből fedezik.
11. szakasz (1) Az egészségügyi kiadások teljes mértékben szociális gondozás cím alatti költségeket képeznek;
(2) A művelődési, szabadidős tevékenységi és egyházügyi költségek megoszlása: 350 ezer RON személyzeti kiadások, 630 ezer RON anyagi és szolgáltatási költségek, 2,600 millió RON átutalások, 80 ezer RON beruházási kiadások; rendeltetésenként: 2,000 millió RON művelődési szolgáltatásokra, 1,200 millió RON szabadidős és sporttevékenységekre, míg 460 ezer RON más szolgáltatásokra a művelődés, szabadidős tevékenység és egyházi tevékenység terén.
(3) A szociális biztosítási és gondozási költségek címenként a következők: 620 ezer RON személyzeti kiadások, 451 ezer RON anyagi és szolgáltatási kiadások, 629 ezer RON szociális és gondozási kiadások.
12. szakasz (1) A 2006. évi költségvetésből finanszírozott közfejlesztési, lakás-, környezet- és vízgazdálkodási szolgáltatásokra megállapított összeg 5,820 millió RON, melyből lakásgazdálkodási, szolgáltatási és közfejlesztési tevékenységekre 2,820 millió RON, környezetvédelemre 3,000 millió RON.
(2) A lakás, közszolgáltatás és közfejlesztési költségek címenként a következők: 420 ezer RON személyzeti kiadások, 780 ezer RON anyagi és szolgáltatási kiadások és 1,620 ezer RON beruházási kiadások.
(3) A környezetvédelemi költségek címenként a következők: 1,450 millió RON anyagi és szolgáltatási kiadások, 1,550 millió RON beruházási költségek.
13. szakasz (1) A 2006. évi helyi költségvetésből finanszírozott gazdasági tevékenységekre előirányozott költségek összege 7,325 millió RON, melyből fűtőanyagokra és energiára 4,100 millió RON, szállításra 3,150 millió RON, más gazdasági tevékenységekre 75 ezer RON;
(2) A fűtőanyagokra és energiára fordítandó kiadások címenként a következők: 3,600 millió RON ártámogatások és 500 ezer RON beruházási költségek.
(3) A szállításokra előirányzott költségek megoszlása: 1,722 millió RON anyagi és szolgáltatási költségek, 150 ezer RON ártámogatások, 1,278 millió RON beruházási előirányzat.
14. szakasz (1) A lakosság számára a hatósági engedéllyel rendelkező energiatermelők által központosított rendszerben leszállított hőenergia ártámogatására előirányzott 3,600 millió RON összegből az ártámogatás előállítási érték és a helyi viszonyítási ár közötti különbözet legtöbb 60 RON/Gkal szintjéig fedeződik.
(2) A 2006-os évre az évi fizikai termelés határa, melyre az árkülönbözet támogatásának a kifizetése érvényes: 80 000 Gkal.
(3) Az (1) és (2) bekezdésekben megállapított termelési szint túllépése esetén a szükséges pótlólagos ártámogatást az engedélyezett energiatermelők saját forrásokból fedezik.
(4) Az ártámogatásra előirányzott, fel nem használt összegek átirányítódnak a közmüvesítési közszolgálatok infrastruktúrája feljavítását célzó beruházási költségekhez, melyek a helyi érdekű közszolgálatok hatékonyságát javító programba illeszkednek.
(5) A központosított hőenergia előállító és szállító rendszerek technológiai felújítása, korszerűsítése és fejlesztése azon összegekből fog megvalósulni, melyek kormányhatározat révén nyernek leosztást területi-közigazgatási egységekre a 2006. évi Állami Költségvetési Törvény 13. szakasza d) pontja értelmében.
15. szakasz Jóváhagyja a teljes mértékben vagy részlegesen saját jövedelmekből finanszírozott közintézmények 2006. évi költségvetését 6,680 millió RON összegben, melyből: 110 ezer RON a lakosság-nyilvántartó közszolgálat tevékenységére, 3,500 millió RON a közoktatásra, 3,070 millió RON a művelődésre, fejezetenként, alfejezetenként, szakaszonként és bekezdésenként a jelen határozat szerves részét képezik a 2. melléklet 131/2 nyomtatványa szerint.
16. szakasz Jóváhagyja a saját jövedelmekből finanszírozott közintézmények és tevékenységek költségvetését 2,335 millió RON értékben, melyből: a közoktatásra 1,400 millió RON, a zöldségpiaci és gépkocsi-parkolási tevékenységre 856 ezer RON és a hulladéklerakók számára 79 ezer RON a jelen határozat szerves részét képező 3. melléklet szerint.
17. szakasz Jóváhagyja a külső forrásokból származó vissza nem térítendő alapok költségvetését 1,800 millió RON összegben, a jelen határozat szerves részét képező 4. melléklet szerint.
18. szakasz Jóváhagyja a helyi költségvetésen kívüli nyilvántartott bevételek és kiadások költségvetését 5,038 millió RON értékében a jelen határozat szerves részét képező 5. melléklet szerint.
19. szakasz Jóváhagyja a 2006. évi beruházások jegyzékét a jelen határozat szerves részét képező 6. és 7. mellékletek szerint.
20. szakasz A jelen határozat rendelkezései végrehajtásával megbízza Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, a Csíkszereda városi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi-könyvelési Osztályát, az Adók- és Illetékek Osztályát, valamint a Beruházási, Vagyonnyilvántartó és Közbeszerzési Irodáját.
21. szakasz A jelen határozatot felterjeszti:
- a Hargita megyei Prefektusi Hivatalnak;
Közli:
- Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármesterének,
- a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi-könyvelési Osztályának
- az Adó- és Illetékek Osztálynak
- a Beruházási, Vagyonnyilvántartó és Közbeszerzési Irodának.
A határozatot a Polgármesteri Hivatal helyiségében való kifüggesztés révén hozza a lakosság tudomására.
Csíkszereda, 2006 január 6.
Ülésvezető elnök Benkő Sándor.
Ellenjegyzi PAIZS GYÖNGYI – JULIÁNNA jegyző