LUCIAN HRISAV

„Szerelemre ébredtem mindazzal, amit nem láthattam” – paradoxon ez a cím. Azt feltételezi, hogy a nappalok valósága elégtelen számunkra, és hogy az álom vagy ami az ébredés előzménye volt, csábítóbb, kielégítőbb, mert a lélek nyelvén szólt. Azok a képzőművészek, akik alapigazságnak tekintik ezt a kijelentést, kerülik a kifejezetten konkrét tényeket. Az úgynevezett külvilág gyanús lesz, a digitális kép fényözöne szükségszerűvé válik, amelytől az életszerű képeknek meg kell válnia. Lucian Hrisav művein az elmosódó, homályos képi megjelenítés fontos szerepet játszik.

Lucian Hrisav 1994-ben született, tehát az utcai festészet, a graffitiművészet elsajátítása egyfajta kamaszkori kísérletezést jelentett számára. A ’89 után született festőknél ez a fajta „pályakezdés” nem ritka, ennek a művészgenerációnak nem esik nehezére a műtermi munkájukba átvinni a külső falfestmények élményét. (...) Az élénk színekkel eredetileg felépített kompozícióra sokszínű permetből előállított szűrő mint egy könnyed fátyol terül az alkotás felületére, olyan hatást keltve, mint a „bolházó” képernyő, „naige” vagy „snow”, ahogy a franciák vagy az angolok mondják. (...) Ha nagyon közel állunk Lucian Hrisav munkájához, és lassan távolodunk tőle, látványos nagyítási hatást érhetünk el. Ezeket az alkotásokat figyelve azt érezzük, hogy ha valamilyen földönkívüli entitás tanulmányozni szeretné a földi életet, hasonló élményben lenne része, mintha egy Hrisav-festményt nézegetne. Mintegy választ kapva a szerves anyag kibontakozására, az élet megjelenésére a mikrosejt világából a csillók, mitokondriumok, riboszómák, mikroplazmák által. Ezek lennének a „bolhák” az élet képernyőjén. Ha lekicsinyítenénk, máris más formák jelennek meg: homokvárak, az elmagányosodás oszlopai, rügyek, totemoszlopok a sivatagi homokban, a H’art galéria, Bukarest a Dâmbovița partján. A lencsehatás miatt eltávolodik a tekintet a szemlélt tárgyról, a szakadékba zuhanás érzését keltve, távolságtartásra késztetve a nézőt, hogy a látványt a megismerés irányába, egy tágabb filozófiai kontextusba helyezhesse. Rendkívül nehéz elérni ezt a hatást egy álló kép esetében. (...)

A kiállított munkák hangvétele inkább az apokaliptikus melankólia felé hajlik. Lucian Hrisav alkotásain mintegy csomópontként bukkannak fel a konstancai gyerekkor emlékei, gyerekrajzok a tengerparti homokban, homokvárak. Mindezt rögtön elmossák a tenger hullámverései. (...)

Lucian Hrisav alkotásai különösen a napszak végén, estefelé sugároznak mély benyomást, amikor a világ elcsendesedik, amikor a mindennapok zaja elül, amikor a gondok együtt szunnyadnak az emberekkel, és csak a pislákoló melankolikus alapgondolatok maradnak, amelyek erőt adnak az elalváshoz, hogy egy új napra ébredhessünk.

 Dan Popescu (Fordította: Szatmári Cecília)

A Lucian Hrisav munkái egybefogó tárlat az Új Kriterion Galéria és a bukaresti H’Art Galéria közös projektjeként jött létre.