HUNYADI LÁSZLÓ
Kolozsvári Magyar Opera Miniévad Opera három felvonásbanErkel Ferenc: HUNYADI LÁSZLÓ
Opera három felvonásban
Szövegkönyv: Egressy Béni
„Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem. (…) Ott kötötték lelkemre a magyar zene felvirágoztatásának ügyét, és ott telt meg szívem a szebbnél szebb magyar-székely népdalok árjával, melyektől nem tudtam többé szabadulni, s nem is nyugodtam meg addig, míg ki nem öntöttem lelkemből, amit már akkor éreztem, hogy ki kell öntenem.” (Erkel Ferenc)
Erkel Ferenc 1844-ben komponálta hazafias operáját, amely a magyar történelem egyik zűrzavaros időszakára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira; természetesen az olasz és francia mintákat, valamint a verbunkos hagyományokat követő zene is megtette hatását. A Hunyadi Lászlóban több visszatérő motívum is elhangzik: többek között az, amelyiket Szabolcsi Bence örömmotívumnak nevez, illetve az a zenekari szövetben többször is felhangzó motívum, amely a Rákóczi-indulóra emlékeztető kurucos fordulataival a címszereplő alakját idézi fel.
SZEREPOSZTÁS:
- V. László, magyar király – Bardon Tony
- Cillei Ulrik, kormányzó – Szilágyi János
- Szilágyi Erzsébet – Vigh Ibolya
- Hunyadi László – Pataki Adorján
- Hunyadi Mátyás – Covacinschi Yolanda
- Gara Miklós, nádor – Sándor Árpád
- Gara Mária – Miklósa Erika
- Rozgonyi – Gergely Arnold
- Udvarhölgy – Antal Lívia
- Díszlettervező: Silviu Bogdan
- Jelmeztervező: H. Roşescu Lya
- Koreográfus: Szaboray Zoltán
- Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
- Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
- Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya
- Súgó: Tatár Gizella
- Ügyelő: Venczel Péter
- Vezényel: Horváth József
- Szinberger Sándor rendezését felújította: Gombár Annamária
A csíkszeredai esemény megvalósulását a Kolozsvári Magyar Opera, Csíkszereda Városháza, a Pro Cultura Siculi, a MOL Új Európa Alapítvány és a Kolozsvári Operabarátok Köre tette lehetővé - a Miniévad Csíkszeredában 2023 keretében.
Belépő: 50 lej
A jegyek megvásárolhatók online a www.eventbook.ro oldalon, illetve személyesen a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában (hétfőn, szerdán, pénteken 10:00-14:00, illetve kedden és csütörtökön 14:00-18:00 órák között)
Információ: 0266-311295