chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

HOSSZÚ ÉS NEHÉZ FOLYAMAT VOLT EGY MAGÁRA HAGYOTT ÖVEZET FELKAROLÁSA

Szecseny 6

Elhárult minden jogi akadály az állandó szécsenyi lakhelyet igazoló személyazonossági igazolvány igénylése elől. Ha az övezetben lakók teljesíteni tudják a feltételeket, már holnaptól kérvényezhetik az azonosító okirat kiállítását.

„Egy nagyon kemény két éves munka után egy húsz éves probléma megoldásához érkeztünk el. Húsz éve szeretnék a szécsenyiek, hogy személyigazolványuk legyen, most minden akadályt sikerült elgördíteni ennek útjából. Nagyon messziről kellett indulnunk, hogy ebben a komplex kérdésben mindent rendbe tegyünk” – fogalmazott Korodi Attila ma, a szécsenyi deszkatemplomnál tartott sajtótájékoztatón. A folyamat összetettségét szemléltetve a polgármester elmondta, a mandátumuk elején a közterületként használt utcák egyáltalán nem voltak telekkönyvezve. Az elmúlt két évben kilenc önkormányzati ülés tárgyát képezte a szécsenyi probléma, ami a közvagyonba való bevételt és a névadást illeti. Rengeteg munka árán sikerült eljutni a jelenlegi helyzethez, amikor már arról számolhatunk be, hogy 13.333 méter hosszúságú és 120.596 négyzetméternyi, szám szerint 13 utca van rendben telekkönyvileg. Ezek bekerültek a közvagyonban, és Méhek Sün, Borbély, Hideg Árok, Denevér, Medve, Alma, Meleg Árok, Szécseny, Rózsák, Szél, Mókus, Hellwig-fürdő utcaként beszélhetünk róluk. A névadásban a lakosság is aktívan részt vett, több száz kérés alapján születettek meg az utcanevek.

Az utólag módosított és kiegészített 2022/224-es határozattal hagyta jóvá a testület a szécsenyi utcaneveket, és ezt követően a megyei, majd az országos Személyi Nyilvántartó és Adatbázis Kezelő Igazgatósághoz juttatuk el. A szóban forgó utcák november 1-jén bekerültek az Országos Lakosság-nyilvántartóba (RNEP), kivételt képez jelenleg még a Hellwig-fürdő utca, mely két-három héten belül válik a nyilvántartás részévé. 

Ahhoz, hogy az övezetben lakók állandó szécsenyi lakhelyet igazoló személyazonossági igazolványt igényelhessenek, a személyigazolvány kibocsátásához szükséges dokumentumok között szerepelnie kell egy utcanév- és lakcímigazolásnak is, melyet a Településrendezési osztályról kell igényelni. Ennek egyik feltétele, hogy az ingatlan be legyen jelentve a városháza az Adó- és illetékosztályán, és napirenden kell legyen a helyi adók befizetésével. Mellékelni kell továbbá egy 30 napnál nem régebbi telekkönyvi kivonatot, amelyből kiderül, hogy az ingatlan beltelken van és lakásként funkcionál. Ugyanakkor szükség lesz az építkezési engedély és a munkálatok befejezéséről szóló jegyzőkönyv felmutatására is – mutatott rá Geréd Enikő, a Helyi Lakosság-nyilvántartó közszolgálat vezetője. Wohlfart Rudolf, Csíkszereda főjegyzője arra mutatott rá, hogy amennyiben az érintettek nem rendelkeznek építkezési engedéllyel, a 1991/50-es törvény lehetőséget biztosít az ingatlanok törvényesítére.

A városvezetés célja e városrész felemelésének megteremtése. Ennek érdekében több, a szécsenyi övezet infrastruktúrájának fejlesztését célzó beruházás van előkészületben, melyekről Bors Béla alpolgármester számolt be. A Saligny programból 8 millió lejt nyert a város az úthálózat rendbetételére, ennek a megvalósíthatósági tanulmánya már készül. A gázhálózat bővítésre irányuló, ugyancsak a Saligny programba a Forest Kistérségi Fejlesztési Társulás által benyújott pályázat Csiba és Agyagfalva mellett Szécsenyre is kiterjed. Itt több mint 15 km lesz kiépítésre kerülő gázhálózat hossza. Ennek a pályázatnak a becsült összértéke 25,3 millió lej, melyből az állami költségvetés 24,6 milliót fedez. A víz- és csatornahálózat kiépítése (a Regionális Operatív Program környezetvédelmi tengelyéből finanszírozott óriásprojekt – POIM – részeként) is jó ütemben halad, jövő év végére már elkezdődhet a kivitelezés. A „Kis játszótér” program Szécseny övezetét sem kerüli el, jövőre a deszkatemplom mellett létesül játéktér az egyházzal együttműködésben. Napirenden van továbbá a villanyhálózat-bővítés kérdése itt, emellett a szakirodák dolgoznak az övezeti rendezési terv (PUZ) aktualizálásán is, hisz az a cél, hogy a jelenlegi üdülőövezet lakóövezetté váljon.

Szecseny 6